Belle báli ruhája – A Szépség és a Szörnyeteg (2017)

Emma Watson nevéről manapság a legtöbb embernek a független emancipált nő ugrik be – egy kicsit még talán nekem is. Ha azonban jelmeztervező lennék, inkább a hercegnő címkével illetném. És nem csak azért, mert történetesen megformált egy Disney-princesst az idei év eddigi legnagyobb block busterében…

Korának legokosabb boszorkánya nem hazudtolja meg önmagát

Értem ezt arra, hogy Watson kisasszonynak igen határozott elképzelései voltak arról, hogy Belle-nek mit lehet és mit nem lehet viselnie. Ő bizony nem volt hajlandó fűzőt felvenni – így hát a Szépségnek nem lett fűzője. Szerinte ennek a Disney-hősnőnek bakancs kell, nem topánka – így hát azt kapott. Az ikonikus báli ruha sem lehetett túlságosan “princesses”, hiszen abban mozogni kell meg szerelembe esni, és egy monumentális göncben azt ugye nem lehet.  Mit számít, hogy a filmen dolgozó jelmeztervező, Jacqueline Durran éppenséggel már egy Oscar-díjat is bezsebelt a munkájáért (2013-ban az Anna Karenináért), ha jön egy színésznő, aki jobban tudja, és akihez igazodni kell! Hamisítatlan “hercegnősködéssel” állunk tehát szemben.

Jacqueline Durran Forrás: peoples.ru

Bár egy szavam nem lehet, mert a dolog végeredményben jól sült el, és a ruhákat a két nő közös gyermekeknek tekinti. A Glamour UK-nek adott interjúban Emma így áradozott a csapatmunkáról:

Többek között azért olyan csodálatos Jacqueline-nel dolgozni, mert hihetetlenül együttműködő. Teljesen megdöbbentett, hogy mennyire kíváncsi volt a véleményemre… Nagyon szerette volna megérteni, hogyan látom a karaktert kívül-belül. Ez színésznőként különleges élményt jelentett a számomra, és a folyamat sokat segített a karakter felépítésében és megértésében.

Watson a film shanghai sajtórendezvényén Forrás: hawtcelebs.com

Cukiságfaktor-kontent: ha már csapatmunka: a Szörnyet alakító Dan Stevens egy interjúban elmesélte, hogy még az ő kislánya is tevékenyen részt vett a folyamatban, és saját kis terveivel bombázta “Belle-t”.

A saját véleményem, hogy az egész ultrafeminista Belle-koncepció helyenként egy kicsit eltúlzott lett, és talán kevesebb watsoni “nagyon határozott, régóta építgetett elképzelés”, valamint több durrani jelmeztervezői szabadság jobbat tett volna a “furcsa lány” gardróbjának. Persze (ahogy majd egy későbbi posztomban kitérek erre) így is sikerült kiemelni, hogy Belle mennyire nem illik a környezetébe, és mennyire meghaladja korát. Márpedig ez fontos koncepció volt a karakternél – már az 1991-es rajzfilm esetében is.

Egy igazi filmes kosztüm

Ennyi felvezető után viszont itt az ideje, hogy rátérjünk központi témánkra: Belle báli ruhájára! Ahogy a film többi kosztümje esetében, itt is két forrás jelentette a kiindulást: a XVIII. századi francia divat és az 1991-es rajzfilm ruhái. Durran tisztában volt vele, hogy a rajzolt verzió még most is lenyűgözi a nézőket, és annyira ikonikussá vált, hogy teljes mértékben lehetetlen lenne elszakadni tőle. Ezért egy dolog nem volt kérdés: a ruha színe mindenképpen sárga kellett, hogy legyen!

Durran terve Forrás: entertainmentweekly.com

Na, de nem akármilyen sárga! A szín különböző árnyalatait vetették alá kameratesztnek, természetesen az anyag figyelembevételével. Számított az is, hogy mennyire fényes volt az a sárga, vagy éppen mennyire matt; hogy az anyagnak volt-e textúrája, és hogy milyen tónusa volt a színnek. Előfordult, hogy Durranék azt hitték, megvan a keresett szín – aztán jött a tesztelés a különböző fényviszonyok között, amiket a ruhában rögzített jelenetek követeltek meg, és kiderült, hogy a kutatást folytatni kell. Szempont volt az is, hogy a szín jól álljon Emmának, és a rajzfilmben használthoz hasonló legyen az árnyalata. A végeredményt pedig már nagyjából mindenki ismeri:

Forrás: fashonista.com

Pedig a legelső promóképeken nem egészen ezt láthattuk:

Forrás: pics.prcm.jp

Sajnos a varázslatos átalakulásról és annak okairól egészen lemaradtam – de nincs is ennek jelentősége. A legfelső szoknyaréteg hiánya inkább csak arra intsen minket, hogy NE ezeket a képeket vegyük figyelembe referenciaként a cosplayes munkálatok során.

Mindenesetre van egy dolog, ami nem változott: a ruha meglehetősen jellegtelennek hat – mint ahogy ezt már említettem is. Ez egy fontos és tudatos döntés volt: ennek a ruhának a szabadságot kellett érzékeltetnie. Azt, hogy Belle saját döntése volt, hogy a Szörnnyel maradt, hogy az egyetlen dolog, ami bezárja őt, az a barátja iránti tisztelete és az ébredező érzelmek. És hogy a báli jelent a film csúcspontja – az a pillanat, amikor elveszik egymásban a Szépség és a Szörny, és amikor addigi életükben talán a legboldogabbak. Szárnyalnak az érzelmek – és a hősnőnek is szinte szárnyalnia kell a ruhájában.

Éppen ezért fűző helyett egy rugalmas “bodice-t” kapott Emma Watson, a ruha maga pedig könnyű anyagokból, selyemorganzából, tüllből és taftból készült. A színésznő ösztönzésére ugyan törekedtek arra, hogy a kosztümök javarészt fenntartható anyagokból készüljenek (ezt 75%-ban sikerült is megvalósítani), arról azonban sajnos nem szól a fáma, hogy konkrétan a báli ruha szempontjából mit jelentett ez. Mindenesetre a szabás kialakításánál is fontos volt, hogy Belle mozgását hangsúlyozza, azzal legyen összhangban.

Sárga selyemorganza
Forrás: eurotextil.hu

A kényelmes alsóneműt (bodice-t) egyébként a film egy későbbi jelenetében láthatjuk megvillanni:

A szárnyalásra utalnak a toll motívumok is: Belle arany kontyfogója fémtollakból áll össze, valamint a felső rétegeltsége, és a rétegek hullámos, aranyvonalakkal díszített szélei is erre a formára utalnak.

A felső (és egyebek) részletei
Forrás: feltöltése folyamatban

A szabadság, a szárnyalás összhangban állnak a természetességgel. Így Belle ékszerei, a fülére fonódó, indához hasonló gyűrűk és a faágakat mintázó medál mind az organikusságra utalnak.

A kontytű és a fülgyűrű talán itt látszik a legjobban
Forrás: feltöltése folyamatban
A nyaklánc
Forrás: feltöltése folyamatban

Ugyanezt teszi a kristályoknak és a felső csillogó anyagrétegének köszönhetően szikrázó ruha felső szoknyarétegeinek mintázata. Azonban a koncepció itt nem csak az volt, hogy a természetre utaljon, hanem az is, hogy magát a kastélyt idézze meg. A Szörny otthona maga is él, így hát valahol adott volt az ötlet, hogy a Belle-t öltöztető Madame du Gradrobe a csillár mintázatát varázsolja a báli ruhára.

A szoknya mintázata
Forrás: feltöltése folyamatban

Mindezeknek hála az eredmény egy olyan ruha lett, ami valódi filmes kosztümnek bizonyult: a vásznon valóban életre kell, és mozgásával lenyűgözi a nézőt. Még én, a rajzfilm nagy rajongója és a film (kezdetben) nagy fanyalgója is ámulattal csodáltam a jelmezt (és az egész jelenetet). Sajnos az alábbi GIF-ek ezt a hatást csak minimálisan tudják visszaadni, de akik látták a filmet, talán tudják, miről beszélek.

Forrás: tumblr.com
Forrás: metrouk2.wordpress.com
Forrás: buzzfeed.com

Az ördög a részletekben rejlik

A sárga (vagy inkább arany?) báli ruha ezen felül is számos olyan részletet rejt, és olyan munka van mögötte, amiről érdemes szót ejteni.

Íme, Belle báli ruhája számokban:

  • 10 ember, 12 napon/238 órán keresztül dolgozott rajta
  • a tervezéssel és a különböző verziók elkészítésével együtt viszont több mint 12000 munkaóra van a ruhában
  • összesen 69,3 méter selyemorganzát használtak fel hozzá
  • összesen 1154 méternyi cérnát használtak fel hozzá
  • a szoknya felső rétegeinek rokokó-mintáját három rétegben nyomták
  • ezeket a mintákat 2160 Swarowsky-kristállyal díszítették

Cosplayes tippek Belle filmes báli ruhájához

A kis ismertetővel, amit a kosztüm hátteréről sikerült összehordanom, a nyomozás még nem ért véget: bár nem vagyok nagy cosplayer, és a tapasztalataim is messze elmaradnak sokakétól, utánanéztem pár dolognak, ami esetleg segítséget nyújthat azoknak, akik szeretnék majd rekreálni ezt a ruhát. “Kiscosplayerként” nem biztos, hogy feltétlenül jól látom a dolgokat – de “real-life Hermioneként” nagyon szeretek olvasni és utánaolvasni dolgoknak, információt gyűjteni. Emiatt is döntöttem úgy, hogy ilyen posztok írásába vágom a fejszém.

Először is, el kellett fogadnom, hogy 100%-ban nem fogom tudni lekoppintani a ruhát – és nem csak a varrónői hiányosságaim szabnak ennek gátat. Pont ezeket az anyagokat az egyszeri cosplayer pénztárcájára szabva nem túl egyszerű beszerezni. A selyemorganzát itthon a Eurotextil honlapján találtam meg, közel 8000 Ft/méterért. És hát sajnos, itt nem egyetlen métert kellene felhasználni… Persze, ha az ember lánya úgy dönt, ragaszkodik az anyaghoz, érdemes rá gyűjteni, vagy keresgélni az ebayen (bár én sajnos ott sem találtam olcsóbban olyat, amire rámondanám, hogy ez nem csak sima organza).

De létezhetnek alternatívák is: szerintem a felső rétegekhez akár az olcsóbb selyem muszlin/”sima” muszlin is jó lehet, a második réteghez pedig (a nagy áttetszés elkerülése végett) könnyedebb, selymes fényű anyagot is lehet használni, ami szintén olcsóbb. (Ezt még tesztelem, hogy mennyire festhető, mert megfelelő sárgában sajnos nincs. Ezért nem is részletezném, hogy mi ez pontosan.) Mindkettő beszerezhető a budapesti cosplayerek által kedvelt, közép-árkategóriás textillelőhelyről, a Máthé textilből, vagy pl. a Natali Méterárú webshopból (ők egyébként Nyíregyházán laknak). Ha emlékeim nem csalnak, a muszlin métere olyan 1000-2000 HUF körül lehet – ami jelentős könnyebbséget jelent a pénztárcának.

Sárga muszlin
Forrás: natalimeteraru.hu

A másik lehetetlenséget a rétegek szélei jelentik. Lézervágás? Persze, Hollywoodban megy – de  itthon elég nehézkes. Viszont van egy trükk, ami elég pepecs ugyan, de egy másik anyagnál nekem egyszer már bevált. Le kell lakkozni az anyag szélét. Akkor nem fog foszlani – viszont ecsettel, óvatosan és lassan kell felvinni a lakkot, hogy ne hagyjon nyomot az anyagon.

A minta felviteléhez a textilfilcet javasolnám – de ezt is érdemes mindenképpen tesztelni a hobbiboltban egy kis darab anyagmintán. Ha ugyanis szétfolyik az anyagon, akkor mást kell kitalálni – esetleg nyomtattatni lehet még, ami mindenképpen drágább, de talán precízebb megoldás.

Arany textilfilc
Forrás: artexport.hu

Ha csak nem robbantunk bankot előtte, nem muszáj beszerezni azt a több ezer Swarowsky-kristályt. Textilre ragasztható apró kristályok elérhetőek már az ebayen is. És vannak köztük szebb darabok is, olcsóbban, csak böngészni kell. Egy 918 db-os csomag a 3mm-es darabokból pl. elérhető 3-400 HUF-ért.

Pezsgő színű strasszok
Forrás: ebay.com

És ha már ebay – az ékszerek esetében is érdemes szétnézni az oldalon. Ebben a tekintetben már van személyes tapasztalatom is: sikerült rendelnem egy replikaszettet. Nyilvánvaló, hogy nem egyezik 100%-ban az eredetivel – de olcsóbb és időtakarékosabb, valamint talán szebb megoldás is, mint ha nekiesünk worblából vagy süthető gyurmából, netalán valami drótból összehozni a nyakláncot és a fülgyűrűket. Sajnos még nem tudtam átvenni a saját darabomat, így a tesztképek még váratnak magukra, de reklámfotón így néz ki a szett:

Belle ékszerei
Forrás: ebay.com

Karakterparókák is elérhetőek már a netes piacon. Sajnos ezeket még csak képen láttam, és már ott látszik, hogy nem tökéletesek, de a 6000 Ft körüli ár nem olyan vészes. És ha rászán az ember egy kis időt, akkor mindenképpen érdemes megpróbálkozni a horgolással. Így több időbefektetéssel ugyan, de olcsóbban juthassunk egy lacefront-parókához. (A neten rengeten tutorial van erről, a horgolótűt pedig szintén be lehet szerezni párszáz forintért az említett webshopból.)

Belle-paróka
Forrás: ebay.com

Végül szeretnék még kitérni a nem látható részletekre is – szerintem ezek is fontosak. Egyrészt ott a cipő. Ez sajnos teljes egészében nem látszik a képeken sem, így ihletésnek a Disney hivatalosan forgalmazott gyerekcipőjét javasolnám/venném alapul. Egy hasonló formájú cipő átalakításával passzolhat a ruhához, és amíg nincs részletes kép erről a darabról, addig megteszi.

Gyerekcipő Belle-jelmezhez
Forrás: feltöltése folyamatban

A másik fontos láthatatlan részlet, amiről még szintén nincsenek megfelelő minőségű képek, az az alsónemű. Mindenképpen valami természetes, könnyű, nem izzadós, pamutjellegű anyagot választanék – kis szerencsével ilyen még az I Love Textilben is előfordulhat, de középkori vásárokon mindenképp. Az arany mintázat itt viszont annyira hangsúlyosan fényes (annak ellenére, hogy pont a lenti képen nem látszik), hogy a báli ruhával ellentétben ezt már mindenképpen érdemes lenne nyomatni.

Belle alsóneműje emlékeztetőül
Forrás: feltöltése folyamatban

Most pedig eljött az ideje, hogy valóban lezárjam ezt a “régről szóló történetet”. Itt a vége, fuss el véle.

Ezt a bejegyzést Szigeti Emesének szeretném dedikálni, aki Magyarország talán legnagyobb Emma Watson-rajongója. Remélem, tudtam Neked segíteni. Sok sikert a cosplayedhez! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.